Hivatásom :)

"Nem egyik napról a másikra jött, hogy mi az a szakma, ami a szívemhez közel áll. Másfél év vajúdása volt mögötte, hogy nevén nevezzem és már magam sem tudom pontosan mennyi idő volt megtalálni azt az utat, hogy el is tudjam kezdeni magát a szakmát tanulni. Írtam hozzá egy kedves, mókás kis párbeszédet zalai tájszólásban. Ez a jellegű beszéd még a múltból, a gyerekkoromból maradt meg, amikor hallgattam a nagyszüleimet meg a falubélieket egymással társalogni. Fiktív nevekkel és valahol fiktív történettel. Viszont valóban asztalos lettem 34 évesen.

- Te Józsi! Én összetolom azt a két ágyat, ami ottan van e.

- Jajj! Pistikém! Minek erősködöl? Üjjé le ide 'a. Fene megette azt a jó dolgodat. Rendező vagy talán?

- Erről jut eszembe! Hallottad mi törtínt azzal a gyerekkel, tudod a Lacinak jánya, az amellik, állandójan csak vergődött? Valahugy megsegítette a Júisten. Oszt meg még mindig csak álmodozik. Megy ide-oda. Azt sem tudja az a ganalytúró, hol a hejjí.

- Mirül beszílsz Pistikém? Megittad netán azt a kancsót ott?

- Hát vún benn egy kis maszattal az ajján, azt felhörpintettem. Jubban is látok, az Istókját nekijje!

Mutasd az ujjadat!

- Ha én mutatok néked valamit, azt zsebre is teheted. Megsértődés lesz annak a végijje.

- Ne mutatózz nekem, hogy egyem meg azt a zserbót, amit a Kati néni csinált tegnap.

- Hát hózd azt a zserbót, oszt mondd el nékem, mi törtínt az árva györökkel?

- Józsikám ez állandó álomba' vót. Híjjatást akart meg tanúni.

- Oszt mijér volt árva a Szentem?

- A lelke volt ennek árva. Vót anyja meg apja, de nem tudta a Pára mi legyen a Sórsa. Oszt ottan siratta magát, mint aki gyászulja az Urát.

Hallottam rúla, hogy kapkodott fűjöz-fához, meg valami Sámánasszony rontást vagy ádást rakott rája.

- Azt a kutyabetyármindenségit! És hugyan vót tovább?

- Hát egyszer csak híjjott a Kelemen bácsi, hogy a Laci jánya meg asztalos lett e. Kít kezivel keresi a kenyerét. Oszt mondtam is a Lacinak, hogy elment a jánya esze. Erre a Laci meg ottan mutogatta, hogy micsoda ajtót meg valami bútort eszkábált a Jánygyerek. Fogtam is a fejem, hogy mír nem hittem benne?!

- Ennyire jó lett?

- Hát használt néki az a rontás vagy áldás! Fene tudja mellik, de lehet én is felkeresem vín fejemmel azt a Sámánasszonyt!

- Mennyünk együtt Pistikém. Soha nem kíső. Még talán lehetek alpinista reumásan is így 70 ívesen.

- Szíp álom Józsikám! Szíp álom!

Természetesen rontást senki nem rakott rám. Viszont annál több oldáson és konzultáción vettem részt. Rengeteg félelemmel és családi generációs problémával kellett megküzdenem, azokat leraknom. Számtalanszor átléptem a saját korlátaimat. Igen, így lettem asztalos. Az utamon szép lassan haladok, s remélem egyszer eljutok oda, hogy a sok kreatív energiát, ami bennem van, tudom alkotással, mások örvendeztetésével még jobban kamatoztatni."