Miért nem vesznek feleségül?
A következő történetet rendhagyó módon az ügyfelem írta meg mintegy visszajelzésül konzultációnkra:
"Na de amiről még nem írtam Neked az a legutóbbi beszélgetésünk óta 'kivilágosodott' dolgok A kapcsolatomban problémát okozó elköteleződés miatt kerestelek legutóbb és amiről akkor beszéltünk illetve az inga akadályként jelezte félig-meddig a szemem előtt volt.. Ezek a bennem illetve a viselkedésemben lévő jegyek: okoskodás, nárcizmus, keménység - túl határozott már-már férfias viselkedés.. Ezzel korábban is tisztában voltam, láttam magamtól is, hogy ilyen vagyok és felvillant időnként, hogy talán nem jó ez így. De mindig tovább siklottam, nem tudtam hol kellene megfogni ezt a problémát (illetve akkor még nem éreztem annak). Aztán amikor Veled beszéltünk jött a megerősítés általad, hogy ezek a tulajdonságaim kicsit soknak számítanak.. Nem baj ha egy nő határozott de nem kell egy személyben férfinak és nőnek lennem! Kell az az arany középút! A jó tulajdonságokat meg kell hagyni, ami kicsit túlteng azon pedig finomítani kell.
Megbeszéltük, hogyan tudom elősegíteni ezt a hétköznapokban, az inga a sportra mutatott, nálam ez a jóga. Közel áll hozzám, szívesen gyakorlom és élvezem a pozitív hatásait ezért örömmel kerestem olyan gyakorlatot ami segíti a férfi és női energiákat egyensúlyba hozni. Elővettem az ametiszt, holdkő és rózsakvarc karkötőimet is. Na és a színeket is ajánlottad, hogy bátran használjam pl az öltözködésemben. Valamiért (annak ellenére, hogy szeretem a vidám, élénk színeket) szinte csak barna, szürke, fekete és fehér színeket viseltem.. Pedig vannak színes, nőies darabjaim. Elővettem őket és annyi dicséretet kaptam azóta..! Csak egy-egy apró jóleső megjegyzést a munkatársaktól: "..milyen jó színe van annak a felsőnek, milyen jól áll, olyan kis csinos.." Kerestem kéz mudrákat is amit a kezek jógájának is hívnak és ezzel is igyekeztem oldani a bennem lévő blokkokat. Szóval farigcsáltam magam. (...)
Arra kellett rájönnöm, hogy ez az egész azért bukott ki, hogy fejezzem be ezt a viselkedést amíg nem rontom el végleg a kapcsolatom. Itt az ideje picit lágyulnom, nőiesnek illetve nőnek lennem és akkor helyre kerülhet az a probléma is amiért megkerestelek, az elköteleződés.. Mert amíg férfiként (is) viselkedem, addig, hogy választhatna egy férfi élete párjának (ezzel együtt Ő sem lehetett igazán férfi mellettem). Hihetetlen de tanulni kell, hogyan legyek igazán nő..! ..és volt még egy tanácsod: a türelem. Ennek most lesz szerepe mert igaz kivilágosodott sok dolog, mégis picit bizonytalannak érzem a kettőnk kapcsolatát. Nem mondom, kicsit tartok ettől a bizonytalanságtól magamban (mert ahogy elnézem csak bennem van, a Páromban nincs)
Nem tudom ennek mi a jelentősége.. de azt hiszem ezek a dolgok nem egyik napról a másikra alakulnak, változnak.. szóval kell az a türelem és meglátjuk
Nagyon köszönöm ismét a segítséged és ha bármi eszemben jut vagy elakadnék keresni foglak!
Minden jót kívánok Nektek és sokszor puszillak!"